Jedi Akadémia

Zhar mester nyugodt és békés járásban sétálgatott az apró jedi palánták előtt és mély búgó hangon beszélt. Egyik kezét háta mögé tette, másikkal lágyan gesztikulált, mintha egy folyó áramlását mutatta volna, s aki így hiszi nem is téved olyan nagyot.
-Ne oly feszesen.- intette lágyan az egyik ifjút ahogy elment mellette. Széles, erős kezét, amely eddig csak úgy áramlott a levegőben, a fiú vállára tette.
- Arew... neked is szól.- hallottad a mély búgást, ám már rég nem láttad. Percekkel később tompán hallod a lépéseit.
-Csak lazán, hagyjátok, hogy ez Erő áthasson benneteket, hagyjátok átfolyni. Ne görcsösen. Nincs erőlködés. Mint egy könnyed lélegzetet be, majd ki...-mondta majd halk zümmögéseket és sziszegéseket lehetett hallani. A kis gyakorló doridok a levegőbe röppentek, majd egyenlőre csak pozicionálni kezdtek.
-Türelem ifjak...várjatok, ha túl korán mozdultok, a támadás bemegy. -intette őket. A mester hangja, mint egyfajta speciális szer, olyan, hogy segít ellazulni. A mester jelenléte biztonságérzetet ragyog ki magából, s békés beszéde, lassú mozgás is szinte elaltatja a tudatot. S pontosan ilyen képességekre van szüksége annak, aki ifjú tanoncokat óhajt eredményesen tanítani.
-Most készüljetek... ééés védekezz!- adta ki a parancsot a mester és ekkor mindkét kezét hátratette. A kis gömbök ekkor támadásba kezdtek és elkezdték ostromolni az ellenfelüket, azaz egy egy tanoncot. Igaz csak igen alacsonyra lett állítva a gép energiaszintje, de attól még igen is nagyon kellemetlen tudott lenni, ahol betalált. Arew gömbje felülről kezdett el lassú ütemben egy egy lövéssel beszurkálódni. A mester személye, sőt a többiek személye is megszűnt létezni számára. Csak Ő és a kis "gonosz" gömb maradt és az Ő párharcuk.

A gömb úgy volt programozva, hogy az ellenféltől függően növelje a nehézséget úgy, hogy mindig nehéz maradjon a kivédés a használó számára. A gömb még kettőt különböző szögekből belőtt, ám úgy tűnik a droid megunta, s lejjebb ereszkedett, vállmagasságba és elkezdett körülötte folyamatosan körözni, s a következő a fiú térdét célozta be. Ilyet a gömb még sosem csinált, s ez azért kissé kizökkentette Arewet. Még is szinte érezte ahogy a kezein az Erő átáramlik, s a keze megmozdult. Magától, a mozgást kifejezetten nem Ő irányította. S ha ezzel a jelenséggel először találkozott volna, bizonyosan megijed, hiszen elveszti a teste feletti irányítást, ám a kisfiú, mondhatni már gyakorlott a különös dolgokban, legalább is abban, hogy ne riadjon meg tőlük. A kis droid mindig más szögből, máshová támad. Úgy hogy lehetőleg a kardot minél kacifántosabban kelljen odarántani a lövés elé.

A gömb továbbra is amolyan lehetetlen szögekben lövöldözött, mikor a mester kellemes bariton hangját meghallod.
- Ne forogj, csak előre nézz Arew...ne törődj a gömbbel...nem fontos honnan lő, hanem hogy hová. Térben mozgasd a pengét... akkor nem kell ilyen sok felesleges mozgást beiktatnod. A legrövidebb utat keresd!- intett neked a mester és közben érzékeled, hogy valaki más is van a teremben. Nem tudod ki, de biztos vagy benne hogy ismered. Ám neked koncentrálni kell, a jövevény pedig nem szólalt meg, így nem tudod beazonosítani. A mester persze könnyen beszél több évtizedes tapasztalatával a háta mögött, ám megvalósítani cseppet sem olyan könnyű. Nagyon kell figyelned, az eddig közepesen nehéz gyakorlat, izzasztóan nehézzé vált számodra. Ki kell kapcsolnod mindent. a hangok elmosódnak
- Üdvözlet mester, hogy...- s Zhar mester hangját elnyomta a helyére tolakodó lágy lüktetés, mely kitöltött.

Az edzés igen fárasztónak bizonyult, lassacskán kezdte teljesen lefárasztani az elmédet. A jedik akarata erős, főleg egy gyerek akarata igen erős, hisz ha nem is akarják, akaratuk erejét a megfelelés kényszere szolgáltatja legtöbbször. Már igen kis kórtól nevelik beléjük a erkölcs szilárd ólomsúlyait. S bár a normális ember ezekre az intelmekre furán tekintene. Patetikus és hideg mondanák a bölcsebbek, ám a gyerekek mások. A gyerekek egyetlen vágya a szeretet. Szeretet nélkül meg kell őrülni. A jedik pedig ezen szempontból igen különlegesek, hisz ragaszkodni tilos, szeretni kötelező, a jóság pedig elvárás... Nehéz ennek eleget tenni. Mit tehet egy nyolcéves ezekkel a málhákkal? Küzd, mint egy fenevad, küzd és koncentrál, figyel és önfegyelmezi magát. Nem kérdez, nem kételkedik, csak cselekszik, feltétlenül hisznek. Erre a gyerekek a legnyitottabbak. Szívükben örök tűz lobog, mert ők azok, akik a legőszintébben követelik azt, hogy szeressék őket, de ha nem szeretik, legalább figyeljenek rájuk. Itt langyos kedvesség öleli őket, nem egy anya lángoló tigris karjai. A jóság fura dolog. Egyszer egy bölcs azt mondta, jónak lenni csupán annyit jelent, mint gyengének lenni a bűnök elkövetésére, s gyengének lenni szeretni. Kényszerűségből van a jóság, annyi, mint nem ölni, ha nem muszáj. Igaz ez a bölcs, egyáltalán nem volt jedi...sőt.
Arew harcolt, nem a gömbbel sokkal inkább önmagával. Szíve felvehette a ritmust. Neki még annyi sem jutott, mint a többi gyermeknek. Őt sár és hamu közül ölelte magához egy jedi, akinek szeretni kötelessége, ragaszkodnia tilos, és a jóságon kívül más képet magáról elképzelni sem képes. Sosem elég forró a kedvesség, ezért küzdeni kell. Arew sem tud semmi mást, csak azt, hogy ez az egyetlen lehetősége, hogy jó legyen, semmi más nem számít. Le kell győznie az ellenséget. Az ellenségnek most gömb arca van az erőben.
De az erő meglódul, hirtelen a fiú mellkasában szorítást érez, hirtelen nagyon fáradt lesz. Lábai elnehezülnek, bőre mintha felgyulladna a forróságtól. Izzadni kezd. Az erő lágy meghatározhatatlan fényei egyből elsötétülnek

Tűz, Vihar, A torkod ég a pernyétől. Csatakiáltások, őrjöngő sikoltás. Egy tűzben ragyogó ajtót látsz. Ez a kép szinte beleég a tudatodba. Hacsak ránézel a szíved kihagy egy ütemet. Valami borzasztó fog következni! TUDOD! Egy asszony keze átölel. Az arcán nincsenek vonások, nincs szeme, nincs orra, nincs szája, se füle. Csak a barna haja hull rád. Olyan kellemes, de ha az ajtóra nézel, iszonyat. Egy sötét árny közeleg. Hallod a lépteit. Úgy érezd a tűz átégette a csontjaid, sokkal inkább a fájdalom lángjai ezek, mint valódi tűz, de a lélek ragyogás mélyebb sebeket tud izzítani, mint bármilyen fizikai kín..

-Arew...Arew..- Hallod a mester hangját a távolban. Hűvös kezét a homlokodon, sápjai a mellkasodra lógnak. Fürkésző, kissé ijedt szemekkel néz rád. Mögötte Arren Kae mester nézett rád, de ő jobban megrettent. Zhar mester kezei nyugtató hullámokat sugároztak, és minden lélegzettel egyre jobban kitisztult a fájdalomtól a fejed. De vas és só illatát érezted. Orrodból egy vékony vércsepp indult meg, ám le nem cseppent, megszáradni készült az arcodon. Mindenki rád figyel. A gyakorló kardok bágyadtan zümmögnek az üres térben és most már csak te vagy nyugodt, mindenki más riadt és tanácstalan. Ha lehunyod a szemed a tűzben égő ajtó még mindig ott izzik és szinte az arcodon érzed a hevét. Most mondja neked valaki, hogy ez nem valóság. Nagyon is érezted, nagyon is megtörtént, és ezért nem félsz, ha valós küzdhetsz ellene. A gyerekek bátorságának nincs határa.
- Jól van... most már minden rendben. Hogy érezd magad?- kérdezte a tanító és egy lopott pillantást vetett Arren-re. Rosszat sejtő tekintetében szigor és komolyság tüskéi repültek láthatatlanul át Arrenhez, de hozzád türelmesen és kedvesen beszélt, igen visszafogottan és óvón.

Zhar mester furcán nézett a bocsánatkérésedre.
- Nincs miért bocsánatot kérned, nem tehetsz róla. - majd a többiekre nézett.
- Nem mondtam, hogy abbahagyhatjátok, irány gyakorolni. - de a mester szavai csak némi késéssel hatottak. Mindenki sokkal jobban szerette volna tudni veled mi van, ezért csak amolyan fél lélekkel lendítették meg a kardjaikat.
- Kea mester, megtenné, hogy elkíséri Arew-et a gyengélkedőre?- kérdezte Zhar, de igazából ebben nem volt semmi kérés. Parancs volt. Kea mester letérdelt a tanonc mellé és szó nélkül felsegítette, majd gyorsan és diszkréten kitámogatta a gyakorlóteremből. A kardod ami a földön hevert, a kezébe repül és a kezedbe nyomta.
- Ne okold magad, nem a te hibád. - majd szigorúan előre nézett. A mester jóságos arca, most szigorú és töretlen.
- Inkább az enyém.- ezt nem tudod mire vélni, de majd megöl a kíváncsiság.

A mester szeme villámlott
- Azt hiszed, ez a te hibád?- nagyot szívott a levegőből és kimért indulattal befordult a folyosóra.
- Bolond vagy kölyök, ne tedd magad központtá az a sötét oldal ereje. Hogy lehetne ez a te hibád? Hány éves is vagy? Ha te hibáznál, az is a mi kudarcunk lenne érted? - mondta, és szavai nyomán lehiggadt, elpuhultak az arcán a ráncok.
- Amikor én téged kimentettelek, hacsak egy héttel korábban odaérek...- nem fejezte be, talán azért mert így is sokat mondott.
- Ne okold magad, megtiltom. - mondja, de most már mosolyog, de nem könnyeden, hanem szenvedésből, majd a távolba néz. A gyengélkedő ajtaját előtted kinyitja, kezei alatt könnyedén bemehetsz még lehajolnod sem kell.
- Mondok én neked valamit. Ha bárki, valaki is kérdőre vonna a tetteidért, vagy te valaha valakit bírálnál, gondolkozz el egy dolgon. Vajon elérheti valaki a békét úgy, hogy egyetlen lény is szenved még ebben a galaxisban? Te tudnál csendben nyugodt lelkiismerettel ülni, tudva más még küszködik? És vajon lehetséges az, hogy valaha lesz olyan idő, amikor mindenki boldog? Ugye ez lehetetlen... és neked még is a béke útját kell járnod, de vigyázz és ez a lényeg. Ha azt mondod valaha míg élsz, te elérted a békét, akkor süllyedtél a legmélyebbre. Így ítélj meg másokat is. És most elég az önsajnálatból ifjú padawanom, befelé. Ami rád hatott, a múlt árnyéka, nem az első, nem az utolsó, ezt el kell viselned, de helyretenni nekem kell.- mondta és utánad lépett.

Kae mester nem mosolygott és csak mereven viszonozta a meghajlást, majd csak orrával bökött az egyik magas vizsgáló felé. Odabenn egy orvos droid sertepertélt. Az eszközeit rakosgatta szép sorrendbe és tisztító folyadékkal spriccelte le őket, ám mikor beléptetek, szenzorait azonnal feléd fordítja.
- Óh egy kis beteg. - mondta szintetikus gép hangján kedvesen. A gondos programozásnak köszönhetően, ez a robot igazán könnyen szót értett az intelligens létformákkal és majdnem minden humanoid testi működéseit jól ismerte.
- Vizsgáld meg doki, bár nem látszik komolynak, de még is, biztos ami biztos. - mondja a mestered.
- Hogyne, hogyne. Az orrvérzést nem lehet elviccelni.- mondja a gépezet és ügyes szervo csuklós végtagjaival közelebb araszolt, majd beállt az egyik vizsgálóasztal mellé, hogy megvárja míg felkászálódsz a neked mellkas magasságig érő asztalra.

A droid feljebb emelte fejét és érzékei rád fókuszáltak. Közelebb gurult és egyik végtagja a karodra szorult kissé, egy másik a mellkasodra tapadt, kicsit várt.
- Nincs abnormitás, a vérnyomás kissé magas, de rendben van, láz nincs, a tüdőből nem hallok semmi gyanúsat. A reflexei kiemelkedők. Azért veszek egy mintát, hátha találok valamit benne. Egy kis szuri...- mondta és magadra hagyott egy picit, hogy előhozza a kis szúróeszközt. A mestered mellkasa előtt összefonta a kezét és amolyan türelmes fapofát vágott. Annyira látszott rajta, hogy szerinte ennek semmi értelme, de hát ez a protokoll, végig kell járni. Nemsokára visszatért Medi három aprócska vákuumfiolával és egy tűvel. Azonnal levert a víz. A bökdösést egyetlen kölyök se viseli könnyen. Szerencsére nem gyakran voltál beteg. Legutóbb egy éve, mikor voltak azok a véget nem érő esőzések. Elkapott az erdőben, s amire beértél már is kész a náthás voltál. De ettől eltekintve apróbb zúzódások csupán, azokat is jobbára magadnak okoztad az edzések során, vagy épp a környék felfedezése közben. Nem igazán vagy hozzászokva, hogy böködnek.

Talán rosszul láttad, de újdonsült mestered arcán mintha ravasz félmosoly jelent volna meg, majd oldalt és fel eltekint a plafonra. Kea mester úgy tűnik maga sincs jó barátsággal a tűkkel. Medi a kezedbe nyom egy stresszlabdát.
- Ezt szorítsd meg!- mondja. Végül nem bírod ki, nem tudod végignézni, és akaratlanul is az arcod grimaszba fordul, és várod és várod, hogy végre megcsinálja a droid a munkáját mikor megszólal.
- Már kész is, ezt szorítsd oda pár percig... ha szédülsz még ücsörögj pár percet, amúgy mehetsz. - zizegte az elektronikus hang, és a fém kezekben már ott is volt a három üvegcse. De vajon mikor szúrt meg? Jó kérdés.
- Na...ezen is túl estünk. - int neked Arren, teljesen ignorálva az orvos droid kérését, miszerint maradj nyugton még egy kicsit. A jedi mester pontosan tudja, hogy olyan szívós kölköknek, mint amilyenek ti vagytok, erre semmi szüksége. Kezével kinyitja neked az ajtót és megvárja, míg alatta kisomfordálsz. Odakinn visszafelé tart a gyakorlóterembe.
- Mit gondolsz, tudod folytatni Zhar mester mai leckéjét? Vagy inkább vegyek ki neked egy szabadnapot? Holnaptól úgy is én leszek az, aki kifáraszt, de én közel sem vagyok oly jóságos mint Zhar. -mosolyodik el a mester, ahogy előre néz és szemeiben kőkemény meggyőződés és vasakarat hideg fénye honol. Rossz előérzeted van ezzel kapcsolatban.

Mikor visszatérsz az edzés helyére, azt tapasztalod, hogy minden úgy zajlik, mintha el sem mentél volna. Zhar mester lágy hangon igyekszik segíteni a tanulók munkáját. Ösztönösen megszaporítod a lépteidet. A többi tanítvány látványa, ahogy ők keményen dolgoznak, már is azt sugallja, hogy le vagy maradva.
- Eredj... irány gyakorolni.- mondja Kae mester a hátad mögött. Széles, ravasz mosollyal az arcán, kezét a háta mögött lazán tartja, ahogy egész eddig, de úgy érzed, valami nem stimmel, mintha elfelejtettél volna valamit. Zhar csak rád néz a lekkui felett, melyeket nyaka köré tekert, és látsz a szemében némi megnyugvást és kíváncsiságot. Kezével int is, hogy csatlakozz a többiekhez. A többi tanonc viszont észre sem vette a jelenléted, nyilván mert teljes figyelmükkel a gömb elleni hadakozás emészti fel.

Az edzést a további részében, csupán még a szokásosnál is sokkal kimerítőbbnek érezted, de újabb különös és megmagyarázhatatlan dolog nem történt veled. Viszont nem egészen tudtad magad átadni az erőnek, figyelmed egy kis része még mindig a látomáson zakatolt újra, meg újra és megint. Mikor vége lett alig vártad, hogy vére összerogyhass valahol, bárhol, csak egy puha és lehetőleg csendes sötét hely legyen. Pedig még világos van a bolygón, a többiek ekkor szoktak kimenni és randalírozni, hogy a még megmaradt felesleges energiájukat levezessék egy kis rohangálással, vagy egyéb mókás dologgal. De ami azt illeti te az edzés végére folyna vagy, mint egy hutt, alig vonszolod magad, és roppantul elnehezedettnek érzed minden porcikádat. Már volt ehhez az érzéshez szerencséd. Ilyen az, amikor nem a tested fárad ki, hanem az Erő fáraszt ki. De furcsa, mert azért még neked is bőven marad energiád játszani a többiekkel általában. Ez csak egyvalamit jelenthet az a pár pillanat, amíg a látomás tartott, nagy mértékben felemésztette a tartalékaid. Nem csak a tested nehéz, de még gondolkodni is. Melletted a srácok elrohannak, hívnak téged is, de arra is alig van erőd, hogy elutasítsd őket. Lehet, hogy legjobb lenne, csak ledőlni, és egy nagyot szindikálni.

Az ágyba bedőlve hangosan koppan a szemed ahogy lecsukódik. Aztán álom telepszik rád. Lassan hömpölyögve. Képek villannak hihetetlen gyorsasággal. Követhetetlen összevisszaság. Mint ahogy a víz a lukas szűrőn könnyedén átfolyik.

Vörös ajtó, fekete keret, vörös érzés, fekete emberek. Tűz recseg, szikra pattan, cellatár koppan, majd fejek a porban. Egy pillanatra sikítás, ózonszag. Fénykard illat, mint az igazság, kel a nap, szürke emberek, hamu, porsivatag. Vörös háromszög, fekete bolygó, vörös emberek, fekete szemek, vörös lobogó. Fehér madár repül, majd leesik, egy ismerős sehonnai hang.
- Megvédelek. - egyetlen szó.
- Megvédelek!- kiáltja emberek összefolyt hangján.

Az elméd nyitott ajtó, betódult rajta egy kisebb univerzum. Kipihented magad, de a nap magasan áll, és a tanításról nagyjából fél napot késtél. De mielőtt nagyobb pánikba esnél, asztalodon egy kis papiros. Mesteredtől pár sor.

- A parkba gyere, az öreg fához. Az álmok miatt ne aggódj.