A kard tortúra

Lanari kissé kedvetlen napok óta már, és ennek leginkább Zeron az oka. Nem elég, hogy kedvenc fegyvere még mindig nála, a sith még arra sem volt hajlandó, hogy amikor megpróbálta áthívni magához, megtegye azt az amúgy nem is olyan nagy távolságot, ami a hajón szobáikat elválasztja egymástól.
Hiába képzelte el a jelnetet többször, ahogyan sejtelmesen átlátszó fehér köntösében ajtót nyit a fiatal férfi előtt, majd elbűvölően mosolyogva szerény szobájába invitálja, nem lett belőle semmi, pont úgy, ahogyan sajnos az elmúlt évben sem történt semmi hasonló.
Így most éppen hogy ő az, aki nem sokkal vacsora után úton van a másik szobája felé, azon gondolkodva, hogy amire most készül, inkább egy utolsó, kétségbeesett próbálkozás, mint bármi más.

Minden esetre kedvenc ruháját vette fel a nagy alkalomra, hogy az út folyamán először kettesben lesz a sithel. Még a Coruscanton szerezte nagyon régen, szebb időkben, nem sokkal első nagy kiborulása (vagy, ahogyan ő nevezi, öntudatra ébredése) után. Nem csoda, hogy ezt szánta a pasizós ruhának akkor; fényes, ezüstszín anyaga olyan szorosan feszül testére, mint egy második bőrréteg, kirajzolva annak minden egyes kívánatos vonalát és hajlatát, ami viselője „szerény” megítélése szerint igazi műalkotása az életnek. Még arra sem volt szüksége, hogy vékony, egészen lapos hasfala legaljáig lenyúló cipzárját domborodó mellei közé húzza, ruhája így is mindent megmutat belőle, amit csak kell.
Karcsú csípőjét a még felvett vastag fekete övvel hangsúlyozza ki, ami mindenképpen alkalmas arra, hogy egy fénykard lelógjon oldaláról, jelen pillanatban azonban leginkább azt a célt szolgálja, hogy tekintetet a mélyfekete és a fényes ezüst közötti kontrasztot kihasználva lefelé irányítsa, akár szemből, akár háttal áll majd a twi’leknek.
A magáról kialakított képet egy fekete, térdig érő, tűsarkú csizmával teszi teljessé, ami testének egyetlen fogyatékosságát ellensúlyozza, történetesen, hogy hiába áll jól neki, kicsit még is csak alacsonyabb az átlagnál.

A kihívó körítés ellenére, amibe kívánságát igyekszik csomagolni, nem célja feltétlenül az, hogy Zeron karjaiba és az ágyába vesse magát, inkább arra számít, hogy – ahogyan az apjánál is bejött már párszor - szemtelenül fiatal, kívánatos teste, amit ruhája gyakorlatilag felkínál, lágy arcvonásaival és némi könyörgő tekintettel megfűszerezve együtt képesek lesznek meglágyítani kicsit a másik szívét. Legalább annyira, hogy megadja neki, amire legjobban vágyik: fénykardját, átkozott fénykardját, amiről eddig azt hitte utálja, amióta azonban nincs vele, rá kellett döbbennie, hogy nélküle nem csak, hogy senkinek érzi magát, hanem teljesen elveszettnek és magányosnak is, sokkal jobban, mint máskor..
Amiben leginkább reménykedik, hogy Zeron lehet, hogy sith, de még is csak férfi, méghozzá fiatal férfi, telve energiával és élettel, csak fogékony annyira a szépségre, hogy megadja magát neki..
Más kérdés, hogy puszta gyönyörködtetésnél és szenvedélyes, halálosan komolyan gondolt ígéreteknél többre, gyakorlatilag bármire képes lenne most, hogy visszakapja fegyverét, ami egész életében elkísérte, és soha, nem adott ki a kezei közül.

Egyelőre azonban nagyon előreszaladt, rossz szokása szerint a biztos jelenről, a bizonytalan jövőbe ugorva izgága gondolataival. Most még csak ott tart, hogy megnyomja a csengőt.

- Ugye rámérsz egy kicsit mester? – kérdi miután elcsúszik helyéről az ajtó. Legelbűvölőbb mosolyát veti be, amit csak élete tizenkilenc éve alatt fegyverként kifejlesztett, de közben szíve majd kiugrik a helyéből. Belépője ellenére ez alkalommal a mester szóval nem hízelegni szeretne, egyszerűen csak egész életében így szólított valakit, és fura lenne, ha ezt most nem tehetné meg, márpedig jelen élethelyzetében ilyen téren sem Anson, sem az arkániai, sem pedig Lola nem jöhet számításba.
- Hosszúak és unalmasak az esték itt, ha egyedül van az ember.
- Beszélgessünk kicsit, kérlek..- ajánlja fel társaságát és a kezében tartott üveg bort, kicsit bizonytalanul pillantva be az ifjú sith szállására, amit még nem volt alkalma látni.
Maga sem tudja, hogy kihívó fényűzésre számítson, vagy inkább priccsre és az idősebb jedi mestereket jellemző konzervatív egyszerűségre, mert Zeronból mind a kettőt kinézi, és igazán nem lepné meg egyikkel sem.

Valóban nem semmi, egyszerre vonzó, taszító, furcsa mód egyformán kellemesen és kellemetlenül borzongató kisugárzás az, ami az ifjú sithből és környezetéből árad, szerencséjére azonban a Korriban sem éppen az a bolygó, ahová a szeretetvallások hívei meditálni járnak, így hasonlóhoz valamennyire volt alkalma edződni az elmúlt évben.
Valamennyire persze természetesen hat rá az őt körülvevő, szinte tapintható sötétség, mégis inkább a tét nagysága az, ami elbizonytalanítja kissé, és Zeron szavai után, mindent tudó mosolya és baljós tekintete kereszttüzében hamar azon kapja magát, hogy, hogy az eddig gondosan összeszedett érvek, hirtelen semmivé foszlanak és mindent újra kell gondolnia. Inkább bosszantja, mint megijeszti, a véglegesség, amit a sith szavaiból kiérez. De esze ágában sincs feladni, ha mindig megfutamodott volna az első akadályra, most a Jedi Templomban enné vacsorára a kását, nem pedig itt feszülne testén kihívóan kedvenc ruhája.
Egyelőre mégis húzódozik attól, hogy a lényegre - kardjára - térjen, ezért nyer magának kis időt azzal, hogy lábait ő maga is hanyag módon keresztbe veti egymáson, hagy lásson Zeron minél többet szép, hosszú, formás és kívánatos combjaiból. Hiába a szigorú figyelmeztetés, ő szeret játszani a tűzzel.
- Annak azért örülök, ha tetszem, - mosolyog ennek megfelelően, mert bármit is mond a sith, Lanari előtt nem titok, hogy látványa határozottan a kedvére van.
- Bármit is tanítottak a jedik a hiúságról egy nőnek igenis szüksége van arra, hogy néha mások is elismerjék a szépségét, - jegyzi meg könnyed, társalgási hangnemben.
- Tudd be ennek a ruhámat, meg annak, hogy mostanság túl sok alkalmam nem volt viselni, pedig a kedvencem, - teszi még hozzá, de tekintete persze azért csak fénykardjára vándorol, még akkor is, ha csak lassan.
- Mindettől függetlenül persze, hogy a kardomról lenne szó, nem csak borozgatni és a kedvenc ruhámról, meg a női lélekről cseverészni jöttem, - ismeri el, mert hosszú távon úgy se nagyon tudna színészkedni.
- Ha ki kell érdemelnem, akkor kérlek mondd meg, hogy mivel érdemelhetem ki, - kéri hangjában éppen csak árnyalatnyi kétségbeeséssel, de a következő mondatokra már összeszedi magát. Határorozott lesz, véleménye szerint ráadásképpen szavai meggyőzőek, érvei súlya alatt pedig a legvaskalaposabb sithnek is meg kellene hajolnia..
- Nem muszáj rendesen visszaadnod, - próbálkozik. - Elég úgy, hogy megígérem neked, hogy a hajón kívül csak akkor használom, amikor engedélyt adsz rá, és itt is csak akkor, ha gyakorlok, esténként pedig visszahozom ide szépen neked az üvegbúra alá. Így majdnem pont olyan, mintha nálam sem lenne, viszont tudnék vele legalább gyakorolni. Mert gyakorolnom kell, - jelenti ki maradék eltökéltségével, de azért elég meggyőzőre sikeredik.
- Ha valamit atyád nagyon a fejembe vert, hát az pont ez. Minden nap gyakorolnom kell. A közepes és a gyenge kardforgatóknak nincsen esélyük, csak a legjobbaknak, nekem pedig a legjobbak közé kell tartoznom, mert, ha nem, akkor az első kóbor jedi egyesít engem az Erővel, aki az utunkba kerül. Minden nap készülnöm kell a velük való találkozásra, azért, hogy minél nagyobb legyen a túlélésre az esélyem.
- Atyádnak sokat köszönhetek, többek között az életemet. Tehát, ha ő arra kért, hogy segítsek neked, akkor segíteni is akarok, de úgy nem segíthetek, ha csak egy kolonc vagyok, aki még arra sem képes, hogy megvédje saját magát, - sorolja aztán érveit tovább.
- Bármilyen zaklatottnak és forrófejűnek tartasz is, ez szerintem ilyen egyszerű. Hagyd kérlek, hogy erőssé váljak..
- Te is jobban jársz, ha nem egy kolonc vagyok a nyakadon, akire vigyáznod kell, hanem valaki, aki a segítségedre lehet, ha kell, - válik tekintete kissé könyörgővé, de azért apró közjátékként, mintha eddig csak úgy csevegtek volna jelentéktelen dolgokról, megnyitja a kezében tartott vörösbort.
- Tölthetek valamibe? – kérdi már-már ártatlan arccal, kinyújtózva, mint, aki fel készül állni. Eltökélt szándéka szerint legalább egyszer-kétszer átriszálja magát a szobán, amíg a poharakat megtölti borral, és felszolgálja az egyiket a sithnek. Szép dolog érvelni, és szép dolog a másik önuralma, de ő azért mégiscsak bízik saját bájai erejében is, hogy képesek lesznek majd annyira ráerősíteni szavaira, hogy végül már fénykardjával az övén riszálhassa vissza magát szobájába a már is sokkal barátságosabbnak látszó folyosón..