Serenno, az arisztokraták világa

A smaragdzöld tekintet unottan pásztázta a távolban horizonttal összeolvadó tengert. Az időjárás nem volt éppen kellemesnek mondható, sokkalta zordabb arcát mutatta, mint amivel eddig Niaddis találkozhatott itt tartózkodása alatt. A haragos szélvihar egyre-másra feltámadva cibálta a fekete köpenyt, amit vállai köré kanyarított védelem gyanánt. Nem egyszer kellett csuklyáját visszahelyeznie fejére, hiszen a természet vicces kedvű hírnöke minduntalan letépte azt fejéről. Igencsak bosszantónak találta az egész helyzetet, egyszerűem annyi más dolga lett volna, azok helyett viszont egy jelentéktelen sziklán kell várakoznia, mint valamiféle ostoba protokoll-droidnak, aki az érkezőket szokta köszönteni. Egyre éledő haragját lecsillapítva inkább ismét meghallgatja az üzenetet, hátha talál benne valami utalást, miszerint mi is vár rá az elkövetkezendőkben. Gyűlölte a tudatlanságot, s ezzel mestere is teljesen tisztában volt, feltehetőleg ennek okán rótt ki rá ilyesfajta „feladatot”, ami inkább volt büntetés számára. Ugyan érzései mást diktáltak, viszont túlzottan durva arcátlanság lett volna visszautasítania Darth Zeon parancsát. Az ifjú sith mindig is különleges módon értelmezte az engedelmesség fogalmát, amennyiben haszna származott belőle, természetesen készséggel követte a nautolan parancsait, ám az utóbbi időkben értelmetlenebbnél értelmetlenebb utasításokat kapott. Példának okáért vegyük a mostani szituációt: lassan három teljes órája várakozott ezen a helyen, dacolva a néha orkánerejű széllel. Kedve lett volna visszatérni a családi kúriába, azonban eszében sem volt gyengeség vagy türelmetlenség jelét mutatni, így visszanyelve keserűségét álldogált tovább. Eső illatát érezte a levegőben, hamarosan feltehetőleg az ég csapjai is megnyílnak majd.
~ Ezt még megkeserülöd, vénember!~ - a gondolat hatására jobbja ujjai ökölbe szorultak, majd levezetvén frusztráltságát nagyot rúgott a parton elszórva felfedezhető kavicsok egyikébe. Rövid röppályát követően halk placssanással ért vizet a kő, ily’ módon fordítva a férfi figyelmét annak becsapódási helyére. Eddig túlzottan lekötötte a mérgelődés, ám most eltéveszthetetlenül meghallotta az ütemes csobbanások ritmusát. Lépett néhányat előre, kíváncsi volt, hogy mi okozza a hangot.

Érdeklődve kereste a zaj forrását, miközben a habok majdhogynem elérték rancorbőr csizmájának orrát. Valami különlegesre vágyott, valamire, ami megmagyarázza miért kellett itt szobroznia már majdnem egy örökkévalóság óta. A csalódottság bosszús horkantás formájában szállt fel mellkasából. Ostoba halak, semmi több! Eddigi élete során a türelmesség fontosságát sulykolta belé mestere, azonban veleszületett temperamentumának köszönhetően ebben a szituációban egyre kevésbé volt képes visszafogni magát. A harag gigászi sárkányként üvöltött lelkében, a Sötét Oldal legkisebb szikráját is képes lett volna tomboló fergeteggé változtatni. Nem tudta mire vélni ezt az ostoba tréfát, reális magyarázatot nem is tudott volna hirtelen találni rá. Kiélesedett érzékei már éppen kezdtek volna visszatérni alapállapotukba, amikor furcsa zúgásra lett figyelmes. A tenger morajlása szinte már beleégett a tudatába, ebből adódóan képes volt elkülöníteni az ismeretlen hangforrást a többi, zavaró háttérzajtól. Valamilyen jármű közeledtét jelezte, azonban el kellett telnie még néhány percnek, mire meglátta a távolban a közelítő sziluettet. Rövidesen meg is láthatta vendégét, aki egy légirobogó nyergében érkezett. Nem túl messze tőle ért partot, azután leszállva a gépről Niaddis irányába fordította fejét. Ismeretlen volt számára, legalábbis első ránézésre semmi olyan különlegességet nem mutatott, amiért érdemes lett volna emlékezni az illetőre. Tyrion mindig is ilyen volt, csupán azon kapcsolatait tartotta számon, melyekből számára is jövedelmező üzletek származtak. Kinyúlt az Erővel, ám legnagyobb meglepetésére nem érezte az újonnan érkezett szándékait. Finom ráncok futottak össze homlokán a töprengés jeleként, nem esett nehezére levonni a következtetést. Az idegen erőhasználó volt vagy legalábbis volt affinitása a dologhoz.
- Szóval erről fúj a szél… - inkább magának jegyezte meg, semmint a látogatónak, habár egyértelművé tette, miszerint nem tartja fenyegetőnek az illető jelenlétét. – Mi járatban vagy barátom, eme kietlen, sivár helyen?
Hangja valószínűtlenül bársonyos volt, szavai közben elméjével előre döfött, ezzel próbálván kényszeríteni beszélgetőpartnerét az igazmondásra, amennyiben az nem állt volna amúgy szándékában az illetőnek. Tisztán érezte, hogy veszély leselkedik rá. Túl sokat várt, Darth Zeon megtette az első lépést, elárulta tanítványát, megelőzvén ezzel az ifjú nemest. Természetesen ezek csak feltételezések voltak, ám milyen bizonyítékra várt volna? Az érkezett kisugárzása fenyegető volt, minden bizonnyal nem tárgyalni jött, ráadásul senki sem tudott mentorán kívül a tényről, mely szerint ezen a szigeten fog tartózkodni. Nem lepődött meg igazából, csak önmagát korholta, amiért ennyire elodázta tervének megvalósítását. Sokat köszönhetett ugyan a férfinek, aki kiragadta a ráváró jedi létből és az igaz útra terelte, viszont ezen kívül semmilyen érzések nem kötötték a nautolanhoz. Erős, de végülis feláldozható bábunak tekintette abban a sakkjátszmában, mely felemelkedését hívatott szimbolizálni. Nem érzett félelmet, elméjében egy ősi sith mantra első sorra sejlett fel: a lelki béke hazugság, csak szenvedély létezik. Egyetértően bólogatott ezen kijelentésre, miközben megérezte az első becsapódó vízcseppeket köpenyén. Kellemetlen tényezőként könyvelte el az eseményt, meg fog változni a tengerpart szerkezete, sokkalta süppedősebb lesz, oda kell majd figyelnie lépéseire, ha nem akarja egy botlás miatt egy fejjel alacsonyabban végezni. Karjait lazán oldalai mellett nyugtatta, jobbja ujjai viszont már ki is tapogatták az alkarjára szíjazott titkos rekeszt ruhájának jótékony rejtekében, amiben a fénykardját tárolta. Végső soron telekinetikus képességei segítségével is elővarázsolhatta volna fegyverét, de ezúttal a hétköznapibb megoldás mellett döntött, bízva a meglepetés erejében.

Majdhogynem hátrahőkölt, amikor manipulációs kísérlete egyszerűen lepattant ellenfeléről, mintha holmi tanulatlan suhanc alkalmazta volna, aki még csak éppen most próbálhatja hatalmának korlátait. Egészen idáig nem találkozott olyan személlyel, aki képes lett volna ellenállni akaratának. Arcáról semmilyen érzelem nem volt leolvasható, holott mások minden bizonnyal megilletődnének, amennyiben ilyesfajta kísérleteik kudarccal végződnének. Darth Niaddis viszont tökéletesen tisztában volt felsőbbrendűségével, ebből adódóan az ilyesmik csupán arra sarkalták, miszerint sokkalta komolyabban próbálja meg elérni célját. Belátta, felesleges elmetrükkökkel kísérleteznie tovább, hiszen ellenfele olyan sziklaszilárd jellemről tett tanúbizonyságot, amit lehetetlennek tűnt megtörni. Ettől függetlenül mégis megkapta a választ, amire vágyott és egy halálos fenyegetést elég nehezen lehetne félreérteni. Elegánsan nyírt szakálla alatt hitetlenkedő mosoly futott végig, ugyan mire megy a fenyegetéssel, ha nem lesz képes beteljesíteni annak tárgyát? A helyzet komolyságát a felvillanó magentaszínű energiapenge tette teljessé, melynek monoton zúgása betöltötte a teret és régi ismerősként köszöntötte a sithet. Szerencsétlen barom, pontosan azon területet választotta, amiben Tyrion a legjobbnak vallotta magát, természetesen az emberek manipulálásán kívül. Megnyomta a titkos retesz tetején a kioldókapcsolót, mire a markolat hideg fémje az ujjai közé csusszant. A karmazsin halál fénye vörösre festette arcát, midőn a szokásoknak megfelelően bemutatta a Makashi vívótisztelgést. Az eső cseppjei megérintették a kardját, ezután apró gőzpamacsokká foszlottak szét. A merénylőhöz hasonlóan ő is nyugodtan indult el előre, semmi oka nem volt az aggodalomra. Inkább megalázónak érezte, hogy mestere olyat küld ellene, aki még a sithek vérvörös pengéjét sem tudhatja magáénak.
- Életed utolsó és legnagyobb hibáját követted el… - hangjában nevetés bujkált, egyértelművé téve, hogy egyáltalán nem kezeli komolyan az idegent. – Ám mielőtt még elvenném a fejed trófeaként, mondd el ki küldött!
Lelke mélyén már a kezdetektől fogva sejtette a megbízó kilétét, azonban csak akkor lehetett teljesen biztos a dologban, amennyiben a megbízott szájából is hallja azt. Óvatos lépésekkel kezdett körözni, miközben felszította mellkasában a Sötét Oldal tüzét. Érezte, ahogy a semmi máshoz nem fogható erő szinte belülről égeti a testét, minden bizonnyal elemésztette volna, ha nincs olyan, akire rázúdíthatja haragját. A megfélemlítés fegyverét választotta, s habár valójában sosem tudott túlzottan erős villámokat idézni, ezt a pojácát pár gyengébb energia kisülés is megrettenti majd. Az Erő összesűrűsödött balja ujjaiban, s mikor felemelte karját a párbaj kezdetét vette.

Elégedetten figyelte a cikázó villámok ívét, kedvét azt sem törte le, amikor támadása eredménytelenül lényegült át ellenfele kardjának pengéjében. Büszkeség fogta el, midőn előbbi attrakciójának utóhatásait ízlelgette, az elektromosság szinte még mindig ott lebegett kettejük között a levegőben. Sok ehhez hasonló trükköt megtanult ama két évtized alatt, amit már tanítványként töltött el, habár koncentrációja nem mindig volt teljes, könnyedén kibillenthették az összpontosításból, amennyiben nem figyelt oda eléggé. Igazából hálásnak kellett lennie az Erőnek, amiért egy ilyen szótlan kaszást küldött a nyakára, legalább a szövegelésével nem terelte el Niaddis figyelmét. Habár az érkező reakciók hiánya arra engedett következtetni, miszerint az ő sértő megjegyzései sem értek célt, ráadásul felszólítását is teljesen figyelmen kívül hagyták. Bosszús grimasz futott végig az arcán, az ilyesfajta neveletlenség mindig felbőszítette. Láthatólag ellenlábasa egyáltalán nem érezte magát veszélyben, legalábbis ugyanazzal a fapofával nyomult tovább, mint ami eddig is jellemző volt rá. Az igazat megvallva Tyrion kezdte unni a kialakult szituációt. Az előtte védekező humanoidból hiányzott minden, ami nagy harcossá emelhette volna, esztelen gépezetnek tűnt, akinek elméjében csupán az elvégzendő cél képe lebegett. Megvetette ezért, s elvetette a lehetőséget, miszerint mégis megpróbálja az oldalára fordítani. Képzett volt, mind fizikailag, mind mentálisan, ez látszott rajta, azonban volt egy nagy hiányossága ezek mellett. Az Erő Sötét Oldala munkált az ifjú sithben, a természetfeletti energiák hullámaiban teste megfürdött, vérereit adrenalin töltötte el. Minden idegszála megfeszült, amint egész valója harci készültségbe állt. Nem teketóriázhatott tovább, a területi viszonyok kedvezőtlensége miatt.
Méretes ugrással szelte át az idegen és a közte lévő távolságot, talpa hangos csattanással süppedt bele a sáros talajba. Szökkenésének legmagasabb pontján emelte feje fölé fénykardját, mindkét markával megragadva, ily’ módon testi erejének, illetve a gravitáció jótékony hatásának köszönhetően sokkalta erősebben csaphatott le, mintha csak egyszerűen meglendítette volna kardját. Hárítás esetén rögtön jobb felé pördült ki, ám talpa megcsúszott a megbízhatatlan terepen, így kénytelen volt féltérdre ereszkedni, felajánlván ezzel vállát egy tiszta vágásra. Viszont amennyiben a lilapengés alak figyelemmel kíséri a serennoi arcvonásait, felfedezhet valami furcsaságot. A hiba ellenére egyáltalán nem látszik haragosnak, holott egy végzetes hiba mindenkinek érzéseket csalna az arcára. Ám Darth Niaddisnak előre kigondolt terve volt, hogy milyen módon kényszerítse térdre a bérgyilkost. Alighogy leérkezett, balja markába egy jó adag sáros tengerparti homokot gyűjtött, aztán nemes egyszerűséggel az alak felé hajította, a szemét célozva, így kísérelvén meg elterelni annak figyelmét, felőrölni koncentrációját. Reflexei a maximumon működtek, ennek hála a lehető leggyorsabban volt képes reagálni bármilyen válaszra, amennyiben ez módjában áll. A köpeny egyre nehezedő teherként nyomta vállait, amitől gyorsasága is csökkent. Ostoba módon nem szabadult meg az összecsapás elején a később zavaróvá váló ruhadarabtól, ezen hibája ténylegesen frusztrálóan hatott rá. Két tétova döfés eleresztése után az Erőt segítségül hívva vetődött hátra, megteremtvén ezzel a biztonságos távolságot a küzdőfelek között. Kissé ügyetlenül babrált a nyakrésznél elhelyezett ezüstcsattal, ám az hamarosan mégis megadta magát a kitartó ostromnak és halk suhogás közben hullott alá.
- Jössz egy új palásttal! – a nem kevés gőgöt sugárzó pillantás, illetve a lemoshatatlan arrogáns vigyorból leolvashatóvá vált a tény, mely szerint minden bizonnyal kifosztja majd ellenfele zsebeit kreditchipek után kutatva, hogy azokból pótolja a felmerülő hiányt. A szavakat most is fegyverként használta, a szószátyárság az egyik módja volt annak, miszerint hibára késztesse kihívóját. Mert bizonyosan tudta, hogy eljön az a pillanat, amikor a féreg figyelme kihagy, ő pedig akkor fogja fénykardját a húsába mártani.

Megvetően vigyorodott el a tétova hadonászást látva, habár saját döfései sem voltak éppen erélyesnek mondhatóak. Sosem riadt vissza az erkölcstelen módszerek használatától harc közben, nem törődött az olyan fennkölt eszmékkel, mint a becsületesség. Minden eshetőséget gondolkodás nélkül megragadott, egy igazán fontos dolog volt, az pedig a győzelem. Ebből fakadóan kárörvendő kacagás száll fel mellkasából, miközben a szemeit törölgető férfit figyeli. Eszét vesztve támadhatott volna, ám egy ilyen akció miatt még a végén ő találhatta volna felnyársalva magát, ezért a kivárás mellett döntött. Az aljas figyelemelterelés sem keltett indulatot a másik humanoidban, Niaddis az Erőből merítve sem tudta volna megmondani, miszerint milyen érzések is hajtják a merénylőt. A fickó arcán nem tükröződött se düh, se eltökéltség, tökéletesen sima volt, akár egy falap. Jelentéktelen és unalmas jellem benyomását keltette, feltehetőleg egy hét múlva már nem is fog emlékezni szerencsétlenre. Amennyiben persze túléli az összecsapást, amire igencsak nagy esélyt látott. Fekete bársonyzekéjét pillanatok alatt áztatta át a zuhogó eső, viszont egyáltalán nem zavarta immáron a testéhez tapadó szövet nehéz érintése. Habár ruhadarabjai kétségtelenül mind-mind a legújabb divatot képviselték, szabásuk egyszerű volt, biztosították a könnyed mozgás lehetőségét. Tyrion a vívásra úgy gondolt, mint egy halálos táncra, ahol egyetlen félrelépés is életet követelhet. Stílusa elegáns volt, s habár ismert rengeteg cikornyás mozdulatot, ezeket csak elvétve használta fel. A sok forgolódással csak ellenfele malmára hajtotta volna a vizet, a csúszós talajon életveszélyes lehet az ilyesmi. A szótlan előrenyomulás nem bőszítette fel, de bosszankodó sóhaja egyértelművé tette, hogy a végtelenségig untatja ez az összecsapás.
Meg sem próbálta feltartóztatni az érkező csapást, holott fizikai ereje meglett volna hozzá, hanem inkább éppen csak annyira változtatott a lila fénykardpenge érkezési szögén, miszerint az ártalmatlanul haladjon el a válla mellett. Egyelőre nem ismerte fel ellensége vívóstílusát, olyan jellegtelen volt, mint használója maga. Képtelenségnek tartotta az eshetőséget, mely szerint egy ilyen senki vessen véget amúgy ragyogó pályafutásának. Próbának is ostobaságnak tartotta, ha Zeon meg akar szabadulni tőle, jöjjön és ölje meg maga tanítványát, de ne küldjön bérenceket, mivel ezek a próbálkozások felértek egy-egy arcul köpéssel. Sith lévén Darth Niaddis brutálisan volt képes megtorolni vélt vagy valós sérelmeit, senkit sem tisztelt, senkit sem szeretett. Könnyed lépéssel tért ki egy esetleges újabb támadás elől, mozgását úgy koordinálta, hogy a tenger felől fújó szél a háta mögé kerüljön, így a kellemetlen csapadék az idegen látását homályosítsa el, ne pedig az övét. Fajához mérten intelligensnek volt mondható, környezetének minden apró rezdülésére figyelt, s amit csak lehetett, az előnyére fordított. Sötét erők munkálkodtak benne, elérkezettnek látott egy újabb mentális támadást, de ezúttal sokkal jobban koncentrált tevékenységére, hiszen ha nem is képes uralni a támadó akaratát, minimálisan azért csak képes lesz megzavarni annak gépies előrenyomulását. Érzelmeket akart látni az erőhasználó képén, elemésztő gyűlöletet vagy fullasztó megvetést, valamit, amiből merítve felülkerekedhetett volna. Félreértés ne essék, a lelkében elraktározott gyűlölet is elegendő segítséget nyújtott, de láthatólag ez kevés volt a teljes megsemmisítéshez. A szellemi csapás mellett a fizikai támadásról sem feledkezett meg, néhány gyors lépéssel minimálisra csökkentette a kettejük között lévő távolságot, majd egy alulról indított, a jobb csípőtől a bal vállig tartó barázdát próbált rajzolni az izzó plazmával riválisa mellkasára.
- Ha végeztünk kivágom a nyelved és eladom, úgysem veszed hasznát, ahogy látom. – az élcelődő megjegyzést reflexszerűen szúrta attrakciója végére, láthatólag a pszichológia hadviselés alkalmazásában is teljesen különböztek. Egy ilyen mogorva, néma alaknak feltehetőleg egyre inkább idegesítővé válhat az értelmetlen szócséplés, mint ahogy Tyriont is frusztrálta a szótlanság. Eldöntötte, miszerint nem fog megelégedni valamilyen átlátszó mentegetőzéssel mestere részéről, ha kell személyesen keresi fel, hogy magyarázattal szolgálhasson erre az arcátlanságra. Sok mindent eltűrt az évek során, ellenben büszkeség tekintetében nem ismert tréfát. Csak ő számított, senki más.

Tökéletesen kivitelezett vágás volt, elméje először felfogni is képtelen a kialakult eseménysorozatot. Ellenfele nagyfokú bátorságról vagy éppen bolondságról tanúbizonyságot adva inkább lépett előre, semmint hátra kardja útjából, ám mindezt olyan pontos időzítéssel tette, hogy váratlansága miatt bekerült Tyrion biztonsági zónájába, ahol már csak önmaga megsebesítésével lett volna képes védekezni. Nem rémült meg különösebben, mivel tudta, ilyen közelségből támadója sem próbálna meg fénykarddal hadonászni, azonban a lefejelésre egyáltalán nem számított. Azt hitte beszakad a feje, ahogy az elképzelhetetlenül kemény homlok találkozott az arccsontjával. A fájdalomtól meginogva zuhant a sáros tengerpartra, tekintete egy pillanatra elsötétült a szinte elviselhetetlen kíntól. Kényszerítette magát öntudata megtartására, mivel egy ájulással megpecsételte volna a sorsát. Kiköpte a szájába került sarat, azután kábán felmérte a helyzetet. Egyértelműen ő volt rosszabb helyzetben, a hirtelen jött találat miatt teljesen elveszítette az eddig felépített koncentrációjának egészét. Képének jobb fele elviselhetetlen módon égett, minimális orvosi tudás nélkül is képes volt megállapítani a tényt, mely szerint a kőfejű bólintása csontot tört. Ilyesmivel még sosem találkozott, azonban biztos volt benne, hogy csak különlegessége végett járhatnak a gondolatok zavartalanul az agyában, nem pedig véres massza formájában lebegnek valamelyik pocsolya felszínén. Megalázottnak érezte egész személyét, s ez mindennél jobban felbőszítette. Nem akart mást, mint az Erő vasmarkával összezúzni ezt a férget, aki ilyen módon földre kényszerítette! Smaragdzöld íriszeiben aranyszín izzás lett úrrá, amint a Sötét Oldal energiái átjárták testét. Belenyúlt a folyamba és kitépte a szükséges energiákat!
- NEM! – rikoltása földöntúli mélységgel csendült, a szót átjárta a hatalom. A harag elemésztő forgataga mozdította karját, a karmazsin fénypenge engedelmesen blokkolta ciklámen társa támadását. Ezúttal viszont az idegen került túlzottan is közel, ebből kifolyólag Niaddis egy lábsöpréssel próbálkozott és ha a gáncs nem is sikerült, legalább biztosított számára annyi időt, hogy feltápászkodhasson. Arca minden grimasznál megvonaglott a fájdalomtól, de már nemigen foglalkozott vele. Túl sokat szórakozott, megmutatta azon gyengeségét, amit igyekezett ugyan kontrolálni, de elfojtani lehetetlenségnek tűnt. Túlságosan is arrogáns volt, még mesterét sem kezelte önmagával egyenrangúnak, holott az öreg tapasztaltságban mérföldekkel megelőzte az ifjú sithet. Ellenben kudarcának nem marad szemtanú, ezt megígérte magának. Újabb terv kezdett körvonalazódni fejében, miközben gyors hátrapillantással meglátta a légirobogót, ami mozdulatlanul lebeget néhány centivel a talaj fölött. Gyorsan eldöntötte, mit is kell tennie. Hátraszaltója ívét az Erő könnyed lökése nyújtotta meg, így némileg biztonságosan landolhatott a járművön, habár a mocskos csizmatalp miatt majdhogynem ismét a sárban kötött ki. Balját előre nyújtva ismét villámokat idézett, azonban az első feltételezéstől eltérően nem a merénylőt vette célba. A zuhogó eső miatt a parton szinte már nem volt egyetlen száraz folt sem, néhol az összefüggő víz már-már egy kisebb tavacskának nézett ki. Amennyiben elképzelése sikerrel zárul, akkor bizony a természetfeletti energiákból generált elektromosság ropogósra süti az arcátlan bérgyilkost. Kételkedett benne, hogy ennyi elég lenne a megöléséhez, viszont igazából előbb kifaggatni akarta, csak azután a másvilágra küldeni.

Adottságai végett a Sötét Oldal segítsége nélkül is képes lett volna nagy harcossá válni, persze csak a hivatásos katonák korlátolt módján. Ebből kiindulva inkább a dühtől, semmint a fájdalomtól ordított fel, amikor sípcsontja majdhogynem szétrepedt a bevitt rúgást követően. Ellenfelén valószínűleg valami páncél lehetett, azonban olyan keménységű, hogy először azt hitte, dúracél gerendát rugdos. Mindenesetre nagyon úgy tűnt, miszerint az egész világ összeesküdött ellene, egyetlen terve sem teljesült be maradéktalanul. Igazán balszerencsésnek mondhatta volna magát, amennyiben szótárában megtalálható eme szó. Feszülten várakozott, miközben a segítségül hívott természeti energia manifesztációja átszáguld a pocsolyákon, azután sikeresen célba is ér. Diadalittas kiáltás tört ki torkából, amit egy pillanat múlva tova is fújt a haragos erejű szél. Valami nem volt rendjén, ezt a találat másodpercében észrevette. a sith villámok szinte elviselhetetlen kínokat okozta, összerántották az áldozat izmait, egy tapasztalt használó képes megölni ezzel egy embert, különösebb megerőltetés nélkül is. Áldozata viszont nem jajveszékelt kínjában, hanem inkább rángatózni kezdett, furcsa elektromos kisülések hangját hallatva. Tyriont olyan hirtelenséggel vágta mellbe a felismerés, hogy majdnem leesett a robogóról. Valószínűleg egy kiborggal – félig ember, félig gép lénnyel – vagy egy droiddal mérte össze tudását, így már minden kirakós darab a helyére került. Ahogy egy mesterséges intelligenciát sem tudott akaratával befolyásolni, úgy feltehetőleg egy gépesített aggyal sem lett volna képes dűlőre jutni, ezért volt minden mentális támadása hiábavaló. Elégedettség töltötte el, midőn stratégiája beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ám öröme korainak bizonyult. A viszonylag stabilnak mondható jármű egyszeriben meglódult a lába alatt, éppen csak különleges reflexei miatt volt képes megragadni a kormányt, mielőtt még az levethette volna magáról.
Jobban belegondolva, lehet a leesés lett volna a legmegfelelőbb tett ebben az esetben. Hiába rángatta a vezérművet, nem tudott irányt változtatni, a műszerfal püfölésével sem ért el semmit. A bádogember búcsúajándékával akart a legkevesebbet törődni most, még időben vissza akart érni a merénylőhöz, mielőtt az véglegesen beadná a kulcsot. Egyre fokozódó sebességgel száguldott a szemben lévő facsoport irányába, alatta a talaj elmosódott folttá egyesült. Választhatott, hogy a szemben lévő növényzeten zúzza szét csontjait vagy a tengerparti fövenyen. Inkább az utóbbi mellett döntött, így mielőtt még beérhetett volna a fák közé, nemes egyszerűséggel levetette magát a robogó nyergéből. Az Erő segítségével burkot vont teste köré, ám tisztában volt vele, miszerint ez nem lesz képes teljesen elnyomni a becsapódással járó kellemetlenségeket, azonban az életét minden bizonnyal megóvja majd. A robbanás hangja tompán érkezett hozzá a sűrűn szitáló esőn keresztül, mialatt ő hason fekve próbálta összeszedni meggyötört személyét. Nehézkesen emelkedett négykézlábra, majd egy nagyobb adag véres nyálat köpött az előtte terpeszkedő tócsába. Az oldalába nyilalló kíntőr valószínűvé tette bordáinak károsodását, ellenben ez semmiség volt ahhoz a sérüléshez képest, amit a becsapódáskor kellett volna elviselnie. Furcsán kavargó fejjel nézett körbe, szenvedésének színhelyétől pár méterre ott ázott fénykardja, a vörös fény kihunyt. Kényszeredetten állt fel, elméjével pedig előre nyúlt és fegyverét tenyerébe röpítette. Megrázogatta egyszer-kétszer a markolatot, azután ujját az aktiváló gombra csúsztatta. Reménykedett benne, hogy nem vált zárlatossá a szerkezet, mert volt még egy kis elintéznivalója a szigeten, amihez elengedhetetlennek tűnt. Ezen próbálkozása sikerétől függetlenül indult el kissé botladozva a legyőzött felé, habár jelenleg minden erejére szüksége volt gyomortartalmának visszatartásához. Sokat rontott volna a megjelenésén egy gusztustalan hányásfolt a méregdrága zekén.

A visszafelé tartó út valószínűtlenül hosszúnak tűnt, habár idejének nagy részét azzal töltötte, hogy ne a tengerbe gyalogoljon bele. A szédülésből és a hányingerből le tudta vonni a következtetést, miszerint agyrázkódása van, ám amikor megtapogatta tarkóját nem érzett vért, ebből adódóan nem lehetett túlzottan súlyos a sérülés. Ruházata, mely mindig rendezett volt, most felismerhetetlenségig bemocskolódott, itt-ott kisebb szakadások is felfedezhetőek voltak rajta. Fénykardja szerencsére működőképesnek bizonyult, így némileg nagyobb önbizalommal vághatott az elkövetkezendő beszélgetés elé. Közelebb érve megvizsgálta támadásának pusztító hatását, s bosszankodva kellett tapasztalnia a tényt, mely szerint ebből a konzervdobozból szóban nemigen fog semmit sem kiszedni. Természetesen droid lévén az agya úgy működött, mint egy kisebb szuperszámítógép, ezért amennyiben képes lenne rácsatlakoztatni valami eszközre, akkor megtekinthetné ki küldte és feltételezései is beigazolódhatnának. Viszont mielőtt még egyetlen lépést is tehetne, ismerős rosszindulat borzolta fel tarkóján a hajszálakat. Évekig harcoltak, tanultak együtt, ezer közül is felismerné ezt a kisugárzást. Mestere végül mégiscsak feltűnt, feltehetőleg érzékelte robotjának kudarcát. Jelenlegi állapotában vajmi kevés esélye lett volna a kipihent nagyúr ellen, hiszen még száz százalékos formájában sem lett volna biztos a győzelme, nem hogy így. Darth Zeon ráérősen sétált a roncshoz, majd egyetlen precíz mozdulattal keresztülhúzta Tyrion összes számítását. A fiatal sith fogait csikorgatva fordította el fejét, félt, hogy érzései kiütköznek az arcára, azért pedig olyan büntetést kapott volna, ami most talán végzetessé is válhatna. Egyetértően bólintott mentora szavaira, ámbátor az ő olvasatában teljesen mást jelentettek. Vonásai unott kifejezést öltöttek magukra, mialatt egy nemtörődöm rúgással arrébb penderítette a megcsonkított géptestet.
- Egyetértek, mesterem! – hangja vontatottan csengett, midőn féltérdre ereszkedett a nautolan előtt. – Amennyiben néhány perccel korábban érkezel, pont szemtanúja lehettél volna fényes győzelmemnek! Máskülönben meghibásodhatott a kommunikációs csatorna, mivel tudott a találkozónkról… Furcsa véletlen, nemde?
A szavak önkénytelenül is kicsúsztak száján, egy pillanattal később legszívesebben leharapta volna a saját nyelvét. Utalása félreérthetetlennek tűnt, az arcátlanságnak pedig mindig megvan az ára. Eme gondolat hatására ismét futó pillantást vetett a merénylőre, mialatt kifejezéstelen arccal ismét felemelkedett megalázó testtartásából. Az öreg a bolondját járatta vele, tudta nagyon jól, de mégsem vághatta ez meggondolatlanul a képébe. Türelmesnek kellett lennie, kivárnia a megfelelő alkalmat, ahonnan már nincs visszaút, s az összecsapásból a sith ősi törvénye szerint csak az erősebb kerülhet ki élve. Maga részéről nem félte az elmúlást, legalábbis még nem. Összhangban volt az Erővel, bizonyos volt benne, hogy halála egy fennkölt helyzetben fog bekövetkezni és ezen eseményen nagyon is sok fog múlni. Elmélkedése végén valamennyivel jobban érezte magát, azonban a beszerzett sebek és zúzódások által generált fájdalom elemi erővel csapott le rá most, hogy az adrenalin kiürült ereiből. Megtántorodott, majdnem el is esett, ám valamilyen érthetetlen módon képes volt talpon maradni, nem fogja megadni Zeonnak azt az örömöt, miszerint lássa összeesni a sárban. Eldöntötte, legalább egy fél napig fog ázni a baktában, ha végre sikerül hazajutnia. Gúnyos mosoly árnyéka villant fel orcáján egy pillanatra, ironikus volt így nevezni egy olyan helyet, ahol szüleit ölette meg az öccse segítségével. Ejh, mennyire vicces színjáték is volt az! Az ostoba kölyök akarata nem volt erősebb, mint egy fűszál, könnyen az irányítása alá vonta. Semmilyen módon nem volt köthető a kettősgyilkossághoz, ráadásul az elkésett megmentő szerepének súlya is szegény Airheart úr vállát nyomta. Nevetni támadt kedve, annyira abszurdan kiválóan alakultak a dolgok. Mármint egészen eddig, míg vén tanítója fel nem tűnt. Zavarta az irányába tanúsított túlzott figyelem, majdhogynem harminc esztendős volt már, nem egy ostoba tanonc, akit lépten nyomon felügyelni kell.
- Mi az oka megtisztelő látogatásodnak? - egy udvariaskodó kérdéssel próbálta tovább gördíteni a beszélgetés menetét, ezen idő alatt megkísérelte felállítani szokásos mentális védelmét, amivel megóvhatta terhelő gondolatait. A tudatbefolyásolás volt az ő specialitása, kevesen voltak képesek elrejteni előle az igazságot.

Halott, fekete szemek. Mestere ugyanolyan kifejezéstelen arccal bámult rá, mint ahogy azt ismeretségük alatt mindig is tette, egyszer sem kapta azon, hogy indulatai megmutatkoztak volna vonásain. Darth Zeon viszont kegyetlen volt, feltehetőleg nem is a dühből merített erőt, hanem abból a perverz élvezetből, amelyet áldozatainak kínzása nyújtott számára. Niaddist egyes egyedül a diadal érzése érdekelte, minden más eltörpült ennek fényében. Ezen okból kifolyólag állkapcsán megfeszültek az izmok a becsmérlő szavak hallatán, jobbja ujjai begörbültek, mintha gondolatban már a fénykardja után kapott volna, azonban ezzel szemben rövidesen karja ernyedten lógott tovább az oldala mellett. Kétségtelenül nagyobb akadálynak tűnt a gép legyőzése, mint ahogy arra először számított, mesterséges mivoltára sem sikerült ráeszmélnie egészen addig, mígnem fizikai kapcsolatba nem került az acélhomlokkal. Az ellenséges fegyver látványából egyértelműen arra következtetett, miszerint a merénylő erőhasználó, ezért sem próbálta meg érzékeivel megtudakolni, hogy élőlénnyel van-e dolga, hiszen egyértelműnek tűnt. Ez valóban hibának tűnt tudva milyen módon alakultak a történéseknek, ám a szerencsének ehhez semmi köze nem volt. Meglepte a nautolan szóhasználata, akinek egy kis affinitása is volt az Erő szövevényes hullámaihoz, sosem használt volna ilyen kifejezést. Jól láthatóan az évek csupán az ifjú sithnek kedveztek. Fortyogott ugyan még benne az indulat a megalázó kioktatás okán, de jobbnak látta válasz nélkül hagyni a dolgot, mert jelenlegi állapotában egy testi fenyítés feltehetőleg halálos kimenetellel végződött volna. Nem félt a haláltól, viszont voltak olyasmik az életben, amit még el akart érni. Hírnév, pénz, nők és ami a legfontosabb, hatalom!
- Ez valóban egy ostoba mulasztás volt ama bizonyos valaki részéről… - a lehető legjobban próbálta tompítani észrevételének gunyoros élét, immáron megbizonyosodott korábbi felvetéseiről. – A következő alkalommal jobban fogok igyekezni!
Bosszantotta az okítás, egyáltalán nem volt fiatal tanonc, akit mindenért meg kellett szidni. Mondhatott Zeon bármit, ezen összecsapás túlélését csupán különösen jó helyzetfelismerő képességének köszönhette, valamilyen természetfeletti módon megérezte mit is kellett tennie abban a bizonyos pillanatban. Tétován hajtott fejet ismét, szájában az undor keserűségét érezte. Nehezére esett az elmúlt időszakban behódolnia egy ilyen jelentéktelen faj sarjának, saját származását sokkalta többre becsülte, habár természetesen eme piramis legtetején is ő foglalt helyet, ahogy azt személyisége megkívánta. Az utasításra csak egy biccentéssel válaszolt, majd figyelmét a roncsra fordította. Kétségtelenül egy vagyonba kerülhetett a droid, ilyen képességekkel nem árulnak ilyesmit minden utcasarkon. Eldöntötte magában, hogy amint lehetősége lesz rá, utánajár a dolognak. Fél szemmel figyelte egy ideig a robusztus alak távolodását, viszont miután a távoli eget egy gigászi villám festette vakító fehéren izzó kékre, jobbnak látta megszaporázni tevékenységét, mielőtt még az igazi vihar elérhette volna a partot. Halk szisszenéssel kelt ismét életre a penge a kezében, s bőszen csapkodva pillanatok alatt felismerhetetlenségig feldarabolta a fémet. Oldala minden egyes mozdulatnál egyre jobban sajogott, s azt is érezte, ahogy arcának szövetei bedagadnak az embertelen ütés következtében kialakuló kellemetlenségeknek hála. Nem törődött a parton hagyott köpenyével, semmi kedve nem volt a kelleténél többet itt tartózkodni. Amennyire állapota megengedte, némileg sietős lépésekkel indult el a fák között leparkolt éjfekete sportsikló felé. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, vonásait egy pillanatra elfátyolozta a fájdalom, szerencsére már nem kellett a figyelő szemektől tartania. Hátradőlt a kényelmes ülésben, azután bepötyögte a kívánt úticélt, s hagyta a robotpilótára a munka nehezebb részét.

Serenno egyik legcsodásabb környezetében foglal helyet a robosztus épület, amely hirdetni hivatott a család vagyonának nagyságát, illetve státuszát. A birtokot magas falak veszik körül, melyekbe a legmodernebb védelmi mechanizmusok lettek beépítve, betörni majdhogynem lehetetlenségnek számít. A kapun túljutva murvával borított út vezet keresztül az impozáns kertrészen, aminek méretei ugyancsak megdöbbentőek. A legkülönfélébb növények között haladva mindenki kedvére gyönyörködhet a táj szépségében, melynek gondozását kertészdroidok egész serege végzi. Nyugodt, idilli hangulat lengi be az egész környéket, remek lehetőséget biztosítva ezáltal a pihenésre és kikapcsolódásra, amit a vendégek meg is tehetnek az épület hátsó részén található teraszon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tóra, valamint az azt övező erdőségre is.

A növénymotívumokkal díszített, wroshyr fából készült ajtón belépve, melyet még a wookiek ajándékoztak Tyrion egyik ősének, lenyűgöző méretű előcsarnokba érkezünk. A padlót fekete márvány borítja, ami kontrasztban áll a két oldalon felfelé ívelő hófehér lépcsősorral. A felső szinteken találhatóak a vendégszobák, illetve a hálószobák, amelyek a tragikus események miatt most leginkább üresen állnak. Az alsó szint szolgál inkább a látogatók fogadására, itt található a bálterem, illetve a szalon, ami egybe nyílik a könyvtárral. Nem csak a legmodernebb irodalmi művek találhatóak meg chip formájában, hanem értékes, régi múltra visszatekintő kötetek, valamint papirusztekercsek is, amik értéke majdhogynem felbecsülhetetlen. A folyosók falán kifüggesztett drapériák és aranyozott keretű képek az Airheart dinasztia történetét mutatják be, minden falrész egy külön történetet mesél el.

A könyvtárból nyíló ajtón áthaladva a magánmúzeumba jutunk, ahol a fajok sokasága által készített remekművek sorakoznak. Vázák, szobrok, festmények gyűjteménye, amiért egy kisebb világ éves jövedelmét is ajánlották már, mindhiába. A kiállított művek talapzatán a megfelelő gombok megnyomásával egy holografikus kivetítőnek köszönhetően a nem műértőek is leírást kaphatnak azok származási helyéről, alkotójának nevéről. A ház urának legféltettebb kincseit őrzik itt, ennek megfelelően aktív lézerrács védi, ahol átjutni csak kivételes akrobatikus érzékkel és egy nagy kalap szerencsével lehet. Minden felsorolt helyiséget rejtett átjárók kötnek össze, amik egyformán a menedékként szolgáló pánikszobába vezetnek, ahol akár egy hónapra is elegendő élelem- és vízkészlet lett felhalmozva vészhelyzet esetére.

A kúriához tartozik, ám attól kissé elkülönítve találhatjuk meg a testőrség, illetve cselédek szállását. Puritán módon berendezett, ugyanolyan szobák, melyeket természetesen tulajdonosuk feldobhat saját értéktárgyaival, ez megengedett. A fürdőhelyiségek azonban közösek, ezek nemenként elkülönítve találhatóak a szállás északi részén. Az épület másik oldalán, ezzel majdnem megegyező méretben található a hangár. Itt leginkább luxusjárművekkel találkozhatunk, sportsiklók, légirobogók, s nem egy rendelésre gyártott űrhajó. A gyűjtemény legfényesebb darabja a Tyrion’s Pride névre keresztelt űrjacht, amin névadója megkaphat minden olyan ellátást, amit a ház is tartalmaz. Sajnálatos módon eddig nem sok lehetősége nyílt utazgatásra, bokros teendői minduntalan lefoglalják. Törekvéseivel a család hírnevét és vagyonát igyekszik növelni.
Testőrség: körülbelül 25 fő.

Az ébredés kellemetlenül, durván érkezett. Mesterséges kómában lebegve elméje alig volt több egy pislákoló fénypontnál, most pedig mintha fáklyát gyújtottak volna a fejében. Izmai egyszerre, mintegy parancsszóra rándultak össze, midőn tudata visszanyerte az irányítást a teste fölött. Szemhéjai lomhán emelkedtek fel, azonban látása homályos volt a sűrű koltótól, ami körülölelte, akár a magzatvíz az anyaméhben. Igazából a hasonlat ténylegesen megállta a helyét, úgy érezte, újjászületett. Megviselt tagjai már egyáltalán nem sajogtak, arcán sem érezte a duzzanatot, amit a kiborg betonkemény homloka által szétzúzott arccsontján keletkezett. Látómezejének perifériáján érzékelte a mozgást, azonban nem tudta kivenni ki is lehet az alak. Rövidesen azonban a tartály teteje eltűnt a feje fölül, őt pedig kirángatták a hideg valóságba, aminek mindig is részese volt. Csupán tippelni tudott, hogy sérülései súlyossága alapján hány napig is lebegett önkívületi állapotban, habár túlzottan nem is érdekelte a dolog. Meggyorsíthatta volna gyógyulását az Erő segítségével, ám ilyen praktikákat kizárólag a jedik alkalmaztak, Tyrion inkább régi ismerősként köszöntötte a fájdalmat és elraktározta a sebezhetősége felett érzett dühöt, ami egyszer majd tomboló viharrá változtatja a Sötét Oldalt, mely végrehajtotta parancsait. Kissé még mindig kábán tápászkodott négykézlábra, miközben valaki egy nehéz palástot terített a hátára. Amint a kép tisztulni kezdett, rögtön beazonosította tartózkodási helyét. Majdhogynem eszméletlen állapotban szállt ki a siklóból kitudja mennyi órával ezelőtt, az orvosdroidok itt kényszerítették álomba. A gépi hang belemart hallószerveibe, a váratlan eseménytől összerázkódott, éledő dühével kis híján összezúzta a segítségére siető gépezetet.
- Fargose…? – homlokát ráncolva emelte ki a számára fontos információt, mit sem törődve a droid köszöntésével. Akaratával kényszerítette a mindent éltető energiafolyamot érzékeinek kiélesítésére, így pár másodpercen belül rá is jött vendégének kilétéra. Emlékezett a névre, s érezte is mentora jelenlétét. – Kísérd fel a könyvtárszobába, hamarosan csatlakozom hozzá. Mire vársz? Igyekezz!
Úgy döntött, ezúttal ő fogja eljátszani azt az ostoba színdarabot, amit az Irrini-szigeten át kellett élnie. Tisztában volt vele, miszerint hozzá hasonlóan Zeon sem tűri túlságosan, amennyiben megváratják, viszont ilyen elesetten eszében sem volt mentora elé állni, egy újabb kioktatás igencsak kedvezőtlen reakciókat váltott volna ki mostani, csapzott mivoltából. Felhasználva az egyik falba rejtett rejtekajtó jótékony hatását, pillanatok alatt megtette az utat az orvosi részleg, illetve a szobája között. Belépve a lehető legpompázatosabb hálószoba tárult Darth Niaddis elé, aki ugyan kedvtelve végigmérte egy pillanatra ismét a berendezést, mint az itt töltött idő óta oly’ sokszor, azonban többet nem is foglalkozott vele. A fürdőszobában lemosta magáról a gyógyító folyadék mocskát, mialatt az egyik személyzeti droid új ruhadarabokat válogatott számára, amik megfelelőbbek lehetnek a találkozáshoz. Fehér zekét választott, melynek mellkasára az Airheart família címerét hímezték aranycérnával, valamint ehhez passzoló nadrágot és csizmát. Miután magára öltötte eme összeállítást, fénykardját az övére csatolta, mivel az eljátszott szerep alapján mindenki úgy tudta, hogy Tyrion a Jedi Rendet szolgálja, a Köztársaság és a béke rendíthetetlen védelmezője. Nos, valójában teljesen más szerepet töltött be a hatalommal rendelkezők játékában, azonban néhány ostoba testőrnek és cselédnek ezt nem kellett tudnia. Számított ugyan a Sith Nagyúr minél hamarabbi látogatására, de nincs az a pénz, amiért hagyná magát megalázni ilyen rövid időközönként kétszer is. Legnagyobb bosszúságára lépései önkénytelenül mégis felgyorsultak a könyvtár felé vezető folyosón, egy bizonyos határt azért Neki sem volt ildomos átlépnie, habár kétségtelenül azok közé tartozott, akiknek volt egy dobása még mielőtt Darth Zeon megölte volna őket.
- Bocsásson meg, amiért megvárakoztattam, Fargose úr! – hangja a szokásos nyájassággal csengett, miután végigsimítva öltözetén belépett a helyiségbe. Elhatározta, ezúttal semmiképp sem fog vesztes félként kikerülni az esetleges vitából. Tehetséges volt, sokkal erősebb, mint Zeon ennyi idős korában, s hamarosan leveti magáról meghunyászkodás undorító köpenyét. Mozgása valamennyire darabos volt még ugyan, azonban ezt elnagyolt gesztikulációjával igyekezett elrejteni. Az ajtóhoz legközelebb álló vitrinhez lépett, s jó minőségű borral teli üveget emelt le az egyik polcról. Komótosan löttyintett magának egy kortyot kristálykelyhébe, ezután érdeklődve fordult szembe mentorával, mialatt ízlelgette a nedű fűszeres aromáját. Várta hány tiszteletkört kell majd lefutnia, mígnem előkerül a korábban emlegetett büntetés témája. A merénylő jelenléte nem volt véletlen, a terv agyafúrtnak vélt mivoltát már harc közben is megdöntötte. A vártnál nehezebben tudott győzelmet aratni, elkényelmesedett az elmúlt időszakban, kevésbé készült a fénykard-fénykard elleni összecsapásokra, minden figyelmét a családi vagyon megszerzésének szentelte. A nautolan sith kegyetlensége messzi földre híres volt bizonyos felsőbb körökben, habár elutasító, rideg viselkedése miatt első ránézésre ezt senki nem mondta volna meg, lehetetlennek látszott leolvasni személyiségét. Niaddis viszont egész életét mellette töltötte, jobban ismerte az öreget, mint ahogy az gondolta volna. S ebben rejlett a tanítvány legnagyobb fenyegetése. Megkóstolta a bort, majd elégedett biccentéssel konstatálta annak édes zamatát. Végre elindult egy olyan élet ösvényén, amilyenre mindig is vágyott, amilyet megérdemelt.

Az első korty édes volt, akár a méz, ám ahogy egyre tovább és tovább kortyolgatta italát, meg kellett állapítania, miszerint nem éppen a legjobb évjáratból választott. A bor zamata erős volt, zavaróan fűszeres, viszont egy idő után megszokhatóvá vált, nem tartogatott magában semmi újdonságot. Felsóhajtott, miközben megforgatta a maradék nedűt a kristálypohár alján. Mesterének újabb leszúrása nem érte váratlanul, de az efféle szurkálódások minden különösebb nehézség nélkül akadtak fenn a hálón, melyet arroganciájából szőtt maga köré. Tyrion egész lényéből áradt egyfajta természetes felsőbbrendűség, komolytalan nemtörődömség, amely azok sajátja, akiknek mindenük megvan, ami csak kell. Kissé ironikusnak érezte a megjegyzést, lévén a félszigeten éppen Neki kellett órákon át elviselnie a mostoha időjárás kényét-kedvét, habár belegondolva az is biztosan a terv része volt, valamiféle újabb félkegyelmű próba. Emiatt érzett sértettsége okán bevallottan nem figyelt oda Zeon magyarázatára, természetesen tisztában volt a bolygó főbb paramétereivel, az elsorolt információkat mindenki tudta, aki akár egyszer is járt a Serenno közelében vagy hallott róla történeteket egy-egy kereskedőnek köszönhetően az olcsó alkoholtól bűzlő kantinok egyikében. A nautolan lomha mozdulataiból kiérződött az unottság, vontatottan elmondott, cirkalmas körmondatai között viszont lehettek olyan rejtett utalások, amikre érdemes odafigyelni, így az ifjú sith elfordította tekintetét a vöröslő nektár felületén játszadozó mesterséges fény által keltett visszatükröződésről és smaragdszín ragyogó íriszeit a nagyúrra emelte. Elég időt töltöttek már együtt ahhoz, hogy az elejtett félmondatból megértse az egész tervezet valós lényegét. Vezető szerepet kellett szerezniük, ami az első lépés a planéta meghódításában.
- Egyik embered sincs annyira képzett, miszerint képes legyen megfelelően elvégezni ezt a feladatot… - replikázott lassú, megfontolt tónusban a vélhetőleg szántszándékkal emlegetett másokra. – Megkövetel egyfajta… finomságot, ami nem a zsoldosok sajátja, sajnos. A gyengék elméjét könnyű manipulálni, a kapzsiságot pedig mindennél egyszerűbb kihasználni. Az itteni nemesség sem különbözik semmiben más világokétól, a pénz beszél!
Igen, mi sem lenne egyszerűbb annál, mint egy nagyobb összeggel státusz vásárolni maguknak? Természetesen mentora ezúttal is kacifántosabb módozatot eszelt ki, holott igazából a kevesebb néha több. Elgondolkodva hallgatta a felvázolt tervet, aminek valóban megvoltak a buktatói, szép számmal. Nem titkolhatta a grimaszt, ami a másodperc tört részéig volt jelen arcán, amikor megtiltották Neki praktikái alkalmazását. Felesleges, sőt, ostoba lépésnek tűnt ez, Darth Zeon is nagyon jól tudhatta, milyen tehetséges tanítványa az elmemanipulálás területén. Viszont Niaddis sem volt bolond, nem osztotta meg fejlődésének minden egyes aspektusát a szüntelenül figyelő szemek tulajdonosával. Képességeihez mérten egy fiatal nőcske elcsábítása sétagaloppnak tűnt, lévén emberi szemmel nézve Airheart egyáltalán nem volt csúfnak mondható, nem-nem, épp ellenkezőleg! Szélles vállak, karakteres arc, különleges szemek, melyek úgy csillognak, mintha tűz égne bennük. Modorát éveken át csiszolta, könnyedén az ujja köré tudott csavarni bárkit, aki volt annyira botor, hogy engedett a látszat félrevezető mivoltának. Sosem gondolkodott valójában megállapodáson vagy házasságon, hűségesnek csupán önmagához akart lenni. Ugyan egy esetleges nász kizárólagosan a színdarab részét képezné, azonban valamilyen véletlen folytán abból is ki kell majd keverednie valahogyan. Alig palástolt, kaján vigyorral a képén cirógatta meg szabad baljával az oldalán lógó enyhén ívelt fegyver aranyozott redőit, fémszerkezetbe oltott balszerencse!
- Adnom kellene egy estélyt… - szólalt meg ismét némi szünetet követően, miközben közelebb sétált a hatalmas ablakhoz, kelyhét letéve annak párkányára. Valójában inkább hangosan gondolkodott, semmint mesterének címezte volna szavait. – Nincs is jobb alkalom az ismerkedésre egy flancos partinál! A lelkileg megtört jedi egy nő karjaiban keresi a megnyugvást családjának lemészárlását követően, mennyire drámai is ez!
Önkénytelenül is felnevetett az abszurd idea hatására, hiszen a béke őrei nem csupán a múltjukat hagyják teljesen hátra, hanem a farkuktól is megszabadulnak rövid úton, az úgyis csak akadályozná őket a nagyobb dolgokon való elmélkedésben. Kezeit a háta mögött összekulcsolta, s kedélyesen hintázott lábujjairól sarkára. Végén még talán jól is fog szórakozni?